A marketing és az egyéni felelősség szerepe az ökotudatosságban

Az ökolábnyomos írásom hatására izgalmas beszélgetésben kötöttem ki egyik episztoláris gondolkodótársammal. Úgy gondoltam, hogy a kérdés-válasz típusú levelezés itt a blogon is jól mutatna, hát íme.

  • Miért nem tudhatjuk, miért nincs erről semmilyen információ, hogy a szelektíven gyűjtött hulladékot hogyan hasznosítják? Hasznosítják egyáltalán? Néhány kivételtől eltekintve miért nem lehet kapni újrahasznosított papírból készített termékeket?

Én azt gondolom, hogy nincs eléggé kiemelve, hogy ez vagy az újrahasznosított anyagból készült. Ott van például a kiváló Pigna Natura márka. Ők újrapapírból készítenek füzeteket, tollakat. Ott hever a boltok polcain a klórozott, hófehér papírú jegyzettömb mellett, és csak ha kinyitod, akkor látod az első oldalán, hogy amúgy ez egy környezettudatos termék. Ebben például a kozmetikumok előrébb tartanak, ott jól elkülönítik az öko dolgokat, ami a figyelmet is felkelti. Én is ezért leltem rájuk. Másfelől azt gondolom, jó útra igyekszünk, hiszen például az Adidas világmárka most dobja piacra az első 100%-ban óceáni hulladékból újrahasznosított edzőcipőjét.

Persze csilliárdokért fogják árulni, ami ugye megint nem kedvez a kisembernek, akit érdekel a környezete. Ugyanakkor a magas árral presztízst teremtenek az új, környezettudatos terméknek. Ezáltal kerül be szép lassan “gazdagék” tudatába az, hogy igenis szelektíven kell gyűjteni és el kell zárni a vizet, amíg a fogunkat mossuk. És talán pont ez a lényeg, hogy a kisembert hagyni kell élni, és elsőként “gazdagékat” kell megcsípni. Elvégre ha a világ erőforrásfelhasználásának arányait nézzük, ami jóval nagyobb kép, akkor is “gazdagékkal” van beszélnivaló, nem az afrikai éhezőkkel. (És ebben a perspektívában maga Európa is a “gazdagék” halmazába esik.)

Igen, nincs elég információ arról, hogyan hasznosítják újra a hulladékot. De itt is elkezdődött már valami. Itt egy cikk és videó például a békéscsabai automata hulladékválogató üzemről. Természetesen 100% marketing szagú kisfilm, de azért informatív is, ajánlom megnézésre. Felemelő tudni, hogy itt nálunk is van egy ilyen, ami az automatizmusa mellett egyébként még munkahelyeket is teremt a térségben.

Egyébként ezt az ecolounge.hu oldalt nagyon ajánlom rendszeres olvasásra.

  • Engem például, aki naponta eszem joghurtot és kefírt, nagyon bánt, hogy vagy kimosom a poharakat és akkor rengeteg vizet pazarolok, vagy kidobom őket, akkor meg… Régen a tejjel együtt ezeket a termékeket is visszaváltható üvegekbe töltötték. Ma miért nem lehet így?

Erre nem tudom a választ, felteszem drágább és/vagy időigényesebb az üveg nagy mennyiségű előállítása, mint a műanyag ontása. És nyilván a műanyaggyárosok érdekei is ellentétben állnak a józan ésszel. Itt is az egyéni felelősségvállalás lehet a kulcs. Azaz hogy a termelőtől vesszük meg közvetlenül a terméket, aki egy nagy hordóból csapolja az általunk vitt üvegekbe a kért mennyiséget. De ez extra utánajárást, időt, energiát és feltehetően többletköltséget jelent, amit nemcsak az átlagember, de az átlagon felüli színvonalon élő ember sem vállal be feltétlenül. Ez megint “kulturális” dolog és lehet, hogy 10 éven belül teljesen megoldódik… Hiszen máris egyre népszerűbbek a termelői kispiacok.

  • Ha megtennénk, hogy mindaddig amíg nem változtatnak a körülményeken, nem veszünk állati termékeket változna a helyzet? Vagy a gazdasági érdekek és összefonódások mindent felülírnak?

A nagyüzemi állattartás körülményeit azzal verifikálják, hogy túlontúl sok ember eltartásához kellett alkalmazkodnia a mezőgazdaságnak, az iparnak, mindennek. 7 mrd embert, vagy mondjuk 10 milliót, hogy hazánkban maradjunk nem lehet 10×100 tehénnel itatni és etetni, mondják az okosok. Ezért kell a sok tehén, akiket gyógyszerezni kell, mert kis helyen vannak mozdulatlanul, legyengülnek és megfertőzhetik egymást. Olyat, hogy mind a 10 millió ember megtagadja a húsfogyasztást, sajnos nem tudok elképzelni, így itt megint a társadalom felső harmadán a felelősség. Szerintem ha a legfizetőképesebb kereslettől elesnének a nagyüzemi termelők (ami már elkezdődött a közösségi piacok kapcsán), már az jelenthetne annyi motivációt, hogy változhasson a helyzet.

Forrás: pexels.com

Mindent összevetve szerintem a környezettudatosság tipikusan olyan dolog, ahol az egyéni felelősség számít igazán. Gyerekkoromban emlékszem, minden WC lehúzásnál bűntudat gyötört, és aggódva kérdeztem építész apukámat, hogy azzal a vízzel amúgy mi lesz, amit lehúzunk. Persze a válasza annyira nem nyugtatott meg, mert lényegében az a víz ugye “megy a levesbe”. Beletelt egy jó fél évbe, mire túl tudtam ezen lendülni. Most műanyagból eszem a nagyüzemi joghurtot és gázzal fűtök. Ugyanakkor szelektíven gyűjtök, erre anyukámat is rászoktattam; amit lehet, saját magam hasznosítom újra; ha veszek valamit, több szempontból is elgondolkodom, mielőtt döntök; környezetbarát szerekkel takarítok, mosok, tisztálkodom; javarészt tömegközlekedéssel járok, nem dohányzom és soha nem szemetelek. Tudva mindezt, picit nyugodtabb vagyok, mert úgy érzem, hogy teszek valamit minden nap a magam szintjén. Még akkor is, ha ezek egyébként alap dolgok. Valami ilyesmire céloztam az ökolábnyomos írásomban is. 0%-os szennyezést emberi lény elérni nem tud, mert ha csak tüzet gyújt a szabadban, már azzal is szennyez. A cél az, hogy az életmódunkból a lehető legbarátságosabbat, legtudatosabbat hozzuk ki.

Hozzászólások letiltva.

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: