Pénztárcabarát zöld alapozó kalauz

A megfelelő alapozó megválasztása eleve lehetetlen küldetésnek tűnhet. Hát még ha zöldségre akarsz váltani! Az öko termékek közötti válogatás során fokozottan rá vagyunk utalva a kommentekre és értékelésekre a neten. Egyrészt azért, mert a legtöbb zöld termék nehezebben elérhető, mint egy drogériás, száz éve ismert és elismert márka terméke, másrészt azért, mert ezáltal kevesebben is használják ezeket a kencéket, így kevésbé “reprezentatív” a róluk kialakult közvélemény. Másfelől amíg a szintetikus anyagok fő összetevői már a fülünkön jönnek ki a reklámoknak hála, addig a zöldségek hozzávalóját akkor ismerjük meg, ha a terméket jobban szemügyre vesszük. Ez pedig kicsit nehezebb, mint a szinti anyagoknál, mert ezeknek a legnagyobb részét nem tudjuk csak úgy leemelni a drogéria polcáról a címke tanulmányozása céljából.

Persze a hevesen reklámozott termékek marketingszlogenjeiben hallható hialuronsav és “görbeszénláncú tetrahidroxietakloridok” létezéséről vagy funkciójáról többnyire a palkátokról és a TV spotokból értesülünk először. De az élenjáró fogyasztók számára professzionálisnak és izginek hat a kence a fancy szakzsargon hallatán. Valahogy így születik a vásárlói döntés.

Namost a zöldségek, bár egyre szebb számban képviseltetik magukat a szépségipari repertoárban, sőt, a boltok polcain is, a TV és YouTube reklámokig még csak kevesen jutottak el – ha egyáltalán. Ha tehát meg akarod találni a számodra legmegfelelőbb zöld terméket, akkor előfordulhat, hogy kénytelen leszel a szokottól is többet kísérletezni, megtudakolni mások véleményét. Az 5-ös értékelés persze a nem öko termékek esetében sem szavatolja, hogy a cucc neked is beválik, de ezeket a kencéket legalább sokan értékelik, mert jóval többen használják.

Lássunk egy szöveges példát:

Te egy extrém zöldkence-preferenciától mentes, átlagos fogyasztó vagy, aki úgy döntött, az átlagosnál (max. 5000 Ft) kicsit többet hajlandó alapozóra szánni a nagyobb jó (lsd. makulátlan arcbőr) érdekében.

Melyik termék mellett döntesz az alábbi kínálatból?

Inika Organic Folyékony Alapozó: 10 290 Ft – 30 ml.

Nincs túl sok értékelése, de ami van, az jó, mondjuk átlag 4,7.

Mac Studio Fix Fluid Alapozó: 10 100 Ft – 30 ml. Rengeteg (130+) értékelése van, méghozzá elég jók, átlag 4,7.

Na? Ugye?

A megoldás vagy termékminták szerzése, ami szerintem sokszor azért nem annyira egyszerű egy-egy kizárólag webshopban forgalmazott zöld termékből, vagy az, hogy a rendelkezésre álló infók alapján döntesz és lesz, ami lesz.

Nos alább néhány általam használt terméket ajánlok a figyelmedbe, amiknek van néhány közös ismertetőjegyük:

  • zöldek, van valamilyen zöld minősítésük,
  • pénztárcabarátak, azaz az 5000 Ft alatti kategóriába esnek (nálam valahol itt van a lélektani határ átlagár és átlag fölötti ár tekintetében),
  • könnyen hozzáférhetőek,
  • szerintem jók, nekem működtek.

Ha a mindennapokra keresel alapozót, óva intelek attól, hogy maximális fedésben gondolkodj. Szerintem akár egy problémás bőrből is többet tudsz kihozni, ha nem mismásolod el a bőrápolást és egy tápláló, közepes vagy enyhe fedésű alapozót választasz (hogy a bőröd lélegezni is tudjon), amit szükség esetén építhetsz vagy kiegészíthetsz korrektorral.

-Íme tehát a Nagy Foundation Ranglista-

3. helyezett

Benecos Natural BB Krém: 2018 Ft – 30 ml

Kellemes, arckrémre hajaz az állaga és az illata is. A fedése egészen jó, de fixálni kell, mert van egy ragacsossága, amit én spéciel önmagában nehezen viselek. Púderrel jól működik és tartós is. A színválasztéka igen gyér, bár ez a legtöbb zöld és igen sok szinti márkáról is elmondható (nem véletlenül vannak elájulva most a Rihanna-féle Fenty Beauty alapozójának színválasztékától, ami 40(?) árnyalatot vonultat fel… Bravó!).

2. helyezett

Lavera Liquid Alapozó: 3365 Ft – 30 ml

Ez a kence isteni! Nem tömíti el a pórusokat, nagyon szépen fed, lehet rétegezni, könnyű viselet. Hajlamos elmászkálni kicsit, pláne ha hozzám hasonlóan kényszeres arctapizó vagy. Ha viszont békén hagyod, és követed az alábbi tippeket, akkor ez egy jolly joker lesz a nesszszeredben. A színválasztéka értékelhetőbb a Benecosénál, de vigyázat! A legvilágosabb szín is hetedhét országon túl van a Dita von Teese bőrszínekhez képest. Ha világos a bőröd, akkor görgess lejjebb…

1. helyezett

PuroBio Sublime Folyékony alapozó: 4679 Ft – 30 ml

Magasfedésű alapozó, gyönyörű az arcon, színválasztéka jó, a pórusokat szabadon hagyja és ami a legjobb: tartós. Szerintem ez a 30 ml nagyon sokáig elég, mert kevés is elég belőle, sőt. Arra figyelj oda, hogy a márka ehhez tartozó korrektorához hasonlóan ez a termék is igen fürgén szárad, úgyhogy gyorsan kell vele dolgozni. Fixálni nem árt, de ha jól eldolgozod, kevésbé hagy ragacsos érzetet a bőrön, mint a fent említett társai, hiszen eleve matt finnish-t ígér.

+1: PuroBio Sublime BB krém: 4376 Ft – 30 ml

Na ez a non-plus-ultra, legalábbis nekem. Ledöbbentem, hogy ez mennyire jó. Az állaga folyékonyabb az alapozónál, olyan, mintha likvid selymet kennék az arcomra. A végeredmény gyönyörű: természetes, egységes, nem túl matt, nem túl fényes, nem ragacsos. Nálam viszi a pálmát!

-ExtraTippek-

Felvitel: Kérlek, felejtsd el a szinti alapozóknál használt ecsetes pamacsolást, mert a legtöbb zöld alapozónál nem fog működni. A PuroBionál inkább szivacsot ajánlok, azt is enyhén benedvesítve (a CC krém ecsettel is szépen terül!), a Lavera és Benecos kencéket pedig a kis kacsóddal tudod szépen eldolgozni, körkörös mozdulatokkal, figyelve az egyenletességre. Persze nyugodtan kísérletezz a neked legmegfelelőbb felvitellel. Ha csíkos és foltos az eredmény, abból tudhatod, hogy valami nem oké.

Fixálás: Nincs párja a Lily Lolo sminkfátyolnak, amit szinte minden posztban magasztalok. Primerként és fixálóként, vagy épp a poros hatás elkerülésére is kitűnő kis permet. Mindegyik alapozóval jól működik, és tényleg segít a fényesedésen, illetve tartóssá teszi a sminket. A PuroBio vagy az Inika áttetsző púdereimről is zengedeztem már egy-két prelűdöt, nem véletlenül, ügyesen végzik a dolgukat, egy hibájuk van, sajnos nagyon kicsi kiszerelésben kaphatóak (és az Inika ára a mennyiséghez képest csillagászati). Kompakt púderből az Avril-t, ásványi alapozóból pedig az Everyday Minerals termékeit tudom ajánlani (mert ilyet használtam már, de felhívnám a figyelmet, hogy létezik ásványi alapozója a Yamuna, a Kell a púder! és a Nikoli Makeup kínálatában is, bátran próbálgass!).

Nézegess és válogass, olvass kommenteket, értékeléseket, kérd ki mások véleményét, csinálj összehasonlításokat és mindenekelőtt ne ijedj meg, ha elsőre nem találod meg az igazit, mert előbb-utóbb úgyis meg fogod. 🙂

Hajrá! Go green!

Hozzászólások letiltva.

WordPress.com Weboldal. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: