A Glamour-napok margójára

Míg sok nőtársam a hétvégén a leakciózott termékek látványától megrészegülve a plázák padlóit koptatta, úgy gondoltam, most van a legalkalmasabb pillanat arra, hogy feltegyem a kérdést, ami remélhetőleg egyre többőnket fog foglalkoztatni: Lányok! Most komolyan?

Tárgyilagosan kijelenthetem, hogy soha életemben semmit nem vettem még a Glamour vagy Joy, vagy bármilyen más magazin nevével fémjelzett “napokon”. Ennek van néhány jól magyarázható oka. Elsőként mondjuk az, hogy azt az embermennyiséget, ami ilyenkor a bevásárlóközpontokba tódul, igen rosszul tűröm. Azt a rablásorientált viselkedést pedig, amivel ilyenkor a boltok látogatói elmarják egymás elől az utolsó leértékelt darabokat, még kevésbé. Tüntetőleg, avagy ‘csakazértis’ egyéni ellenmozgalmat tartottam és ellátogattam a Zöldgömb Fesztiválra,ami szombaton az Akváriumban került megrendezésre. Mellesleg az időzítés zseniális, nagyobb kontrasztot nem is teremthettek volna. Az eseményen a zöldotthonoktól kezdve, a közlekedés környezetbarát megoldásain keresztül az ökolábnyomunk csökkentésének fontosságáig nagyon sok mindenről szó esett. Én három előadásra ültem be, miután megnézegettem az aulában felsorakozó kiállítók standjait. Először is meglepetten vettem észre a Nescafé ingyenkávéval és egy kisebb seregnyi hostessel felszerelt bázisát. Nem tudtam, mi köze a kapszulás kávénak a környezetvédelemhez. Aztán kiokosítottak, hogy az alumínium kapszulákat a cég újrahasznosítja, amennyiben a fogyasztó visszaszolgáltatja őket valamelyik márkaboltba. Ez dícséretes! Ettől függetlenül a műanyag csészét a kommunális szemetesbe dobálgatta a kávéközönség, ami nekem kicsit azért szúrta a szemem… A legérdekesebb kiállító kétség kívül a SeedBonboncsapata volt, akik az ajándékozás új dimenzióját nyitották meg olyan magbonbonokkal, amiket megenni ugyan nem lehet, de cserépbe ültetni már annál inkább. Én kaptam egy ajándék magbonbont, aminek az életéről még beszámolok, egyelőre egy cserépben csücsül a föld mélyén és várja, hogy kikelhessen. Izgiiii. 🙂

Földgömb magazin, az esemény szervezője, a megmentett Nescafés csésze és a seedbonbonom.

Az első előadás, amit meghallgattam, a környezeti nevelés lehetőségeit mutatta be a Humusz Szövetségtevékenységein keresztül. Ez azért volt számomra érdekes, mert folyamatosan ötleket gyűjtök arra, hogyan lehet érzékenyíteni a jónépet a környezeti kérdésekre.

Specifikálni is szeretném ezt a kérdést, hiszen jelenleg az foglalkoztat a leginkább, hogy a mai, szépségorientált, és igencsak megkérdőjelezheteő szépségidolokban bővelkedő világban hogyan beszélhetünk a társadalom beautyholic részéhez? Hogyan hívhatjuk fel a figyelmet arra, hogy amit a tükörben látnak, az több komponensből tevődik össze és ez a több komponens nem a több réteg sminkkel egyenlő (ami szintén több komponensből tevődik össze)?

Egy másik előadásban a HolyDuck Fashion blogszerzője, Mengyán Eszter beszélt a divat irtóztató oldaláról: a távol-keleti ruhaipari termelés körülményeiről, a világ második legkörnyezetszennyezőbb iparágának természetre gyakorolt borzalmas hatásairól, napi 3 dollárért 14-16 órában dolgozó nőkről, gyerekekről és védőruházat nélkül bőrt cserző munkások életéről. A divat világa soha a történelem során nem tartozott a barátságos játszmák közé, hiszen a kezdetek kezdetén is állatbőrrel borítottuk be testünket a környezeti hatások elleni védekezésként. Akkor azonban zero-waste életmódunk is ezt diktálta, hiszen a leölt állatnak minden porcikáját felhasználtuk, nem ismervén a pazarlás ma már oly természetes fogalmát. Az utóbbi 10 évben az addig vásárolt mennyiségnek a többszörösét vesszük meg, majd hajítjuk ki, bődületes ruhaszemét kupacokat hagyva magunk után a földfelszínen. A ruhák újrahasznosítása ilyen mennyiségben nem megoldott, és sajnos a már ismert “hozd be a használt ruháid, és mi újrahasznosítjuk” jellegű kezdeményezések sem feltétlenül megbízhatóak, hiszen híján vagyunk az ezek kimenetelével kapcsolatos információknak. Nem vagyok a téma szakértője, arra ott van Eszter, úgyhogy akit érdekel a kérdéskör, az kattanjon rá a blogjára és borzadjon el, mert van min…

Fotó: pexels.com

A legkedvencebb előadásomban az ökolábnyom aspektusairól beszélt a Közszolgálati Egyetem Fenntartható Fejlesztés Tanulmányok Intézetének oktatója, Besenyei Mónika. A szó már szinte trendkifejezés, sokan számolgattuk már, gondolkodtunk rajta, hogy mi hány mérföldes csizmával lépegetünk a Földön.

Fotó: pexels.com

A korábban is tudni vélteken kívül viszont számos olyan információ hangzott el, amit én például most hallottam először. A prezentációban a vezetékes vízfogyasztási szokások és a vízszolgáltatás áremelkedésének összefüggéseiről volt szó előbb Németország, majd Magyarország példáján keresztül. A konklúzió mindkét esetben: azért pazarlunk, mert megtehetjük. Bár ez a mondat összerántotta a pupillámat, de mégis könnyen beláttam, hogy ha magamból indulok ki, akkor az állítás szintén igazolást nyer. Amikor kétszer annyit kerestem, mint most, akkor ugyanúgy elment minden hónapban a fizetésem, és hiába írtam a költségeimet, valahogy mégsem tudtam annyi figyelmet és tudatosságot szentelni a spórolásnak, mint amennyit utólag gondolom, hogy kellett volna. Az előadó arra az egyszerű motivációs összefüggésre is rávilágított, hogy amiből kevés van, aminek híján vagyunk, annak nagyobb figyelmet szentelünk, mint annak, amiben bővelkedünk.Példa: többnyire azok tudják hozzávetőleges pontossággal, hogy mennyi készpénz van náluk, akik keveset hordanak maguknál. Ez rám teljesen igaz, mivel szinte soha nincs nálam készpénz, de ha mégis van, azt majdnem forintra pontosan meg tudom mondani fejből, hogy mennyi.

Az összegzés tehát rémséges: valóban azért bánunk bőkezűen a környezeti erőforrásainkkal, mert bőséggel a rendelkezésünkre állnak – még. A jövőben való gondolkodás nem az erősségünk, és talán ennek az is az oka, hogy nem látunk többezer tonnás ruhaszemét bálákat, vagy nem dolgozunk napi 3 dollárért embertelen körülmények között, vagy nem szedünk ki szívószálat egy szabadon élő teknős orrlyukából. Amit látunk, az csak az, hogy ha megnyitom a vízcsapot, jön belőle a víz. Ha megéhezem, bemegyek a boltba és veszek magamnak nájlonzacsiban kiflit. Hogy egy buli után könnyebb kivágni a műanyagpoharat a kukába, mint elmosogatni a kerámiát. És így tovább. A gond ezzel csak az, hogy ha eljön az a pillanat, amikor már elég kevés lesz a naponta használt erőforrásainkból ahhoz, hogy a figyelmünk az erőforrások pótlására és alternatív megoldások keresésére irányuljon, valószínűleg már késő lesz.

De hogy ne egy siralomének legyen ez a blogbejegyzés, egy jó hírrel zárnám a gondolatkört. VAN egyéni felelősséged. Hiába a tanult tehetetlenség (“Ugyan minek csináljak bármit?! Egy fecske nem csinál nyarat!”), igenis van mit tenni az egyén szintjén is:

  • Felejtsd el a felesleget, ne pazarolj! Ne vedd meg, amire nincs szükséged!

  • Válassz minél környezetbarátabb termékeket, különös tekintettel a hazai gyártású termékekre!

  • Használj vászontáskát, amikor csak boltba mész!

  • Hasznosíts újra mindent, amit csak tudsz! Gyűjts szelektíven mindent, amit csak tudsz!

Ha egy kicsit beleásod magad az egyéni felelősség témájába, rájössz, hogy nem is nagy dolog kis lépéseket tenni. Ráadásul az, hogy teszel valami jót, boldoggá is tesz, ezt garantálom! 🙂 Én arra fogok törekedni, hogy a fentiekre adjak tippeket – különös tekintettel a szépségápolás tekintetében.

Go green!

Hozzászólások letiltva.

WordPress.com Weboldal. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: