Intraperszonális határátkelés

Komfortzónán innen és túl

Vannak ezek a hangzatos gondolatok Coelhotól és társaitól. Mondjuk arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet az életben egyről a kettőre jutni. Rábukkantam egy szellemes darabra.

„Ha azt gondolod, hogy a kaland a veszélyes, próbáld a megszokást. Az halálos.” Paulo Coelho

Photo: pexels.com

Ez szerintem baromi jó. Ami a megszokást illeti, nagy igazság, hogy milyen fárasztó és milyen nehézkessé tudja tenni az életet. Szerintem a megszokás ellenszere az, hogy keressük a ‘máshogy’-okat az életben. De mihez képest kéne ‘máshogy’ élni?

Tulajdonképpen arra jöttem rá, hogy egyetlen egy emberhez képest kell igazából máshogy élni vagy gondolkodni. Önmagamhoz képest.

Úgy kb 2 éve egy új érzés kerített a hatalmába, ami arra késztetett, hogy tegyek valami mást, vagy valamit máshogy. Az eddigiekhez képest. Elkezdtem ugyanis azt érezni és gondolni magamról, hogy az erőforrásaimnak csupán kb. a 40 %-át használtam ki az akkori életvitelemmel. Eljártam dolgozni, ott 8 órában, vagy mikor mennyiben csináltam azt, amit. Utána hazamentem, ott is csináltam azt, amit, de semmiképp sem intenzívebb erőbedobással, mint 50 %. Amikor ennek utánaszámoltam gondolatban, gyorsan végigszkenneltem az addigi életem, és arra jutottam, hogy ez kb. mindig így volt. Jobb időszakokban az erőforrás kihasználásom elérte mondjuk a 80%-ot (mert iskola és munka mellett önkénteskedtem, és ettől sokkal hasznosabbnak éreztem magam), de azt sosem igazán haladta meg.

De hogy lehet, hogy addig nem járattam csúcsra a gépezetet?

Másodkézből jön az infó, mert tesóm idézte Puzsértól, hogy az ember olyan, mint a víz. Mindig a kisebb ellenállás irányába halad. Na rám ez fájdalmasan igaz. Mondjuk önmagában véve azzal nincs gond, ha az ember felméri az erőforrásait és a lehetőségeit, és a kisebb rizikó felé halad a nagyobb megtérülés reményében. Azzal viszont már nagy gond van, ha rendszeresen és szisztematikusan ezt a politikát gyakorolja.

Amikor mindezt felfogtam, eldöntöttem, hogy mit jelent számomra az, ha másképp gondolkodom, mint én magam – korábban. Azt, hogy belekezdek olyan dolgokba, amik kívül esnek a kényelmes játékteremen és a birodalmam megszokott határain. Sőt, olyan dolgokba, amikről egyenesen úgy gondolom, hogy kényelmetlenül fogom magam érezni bennük. Legalábbis eleinte biztosan.

Hát így kezdtem én el anno a BME-re járni, egy új sportot gyakorolni (amit most szüneteltetek itt Szlovéniában, de tervezem a visszatérést). És így jött nekem az a gondolat, hogy hiába van egy jó kis kényelmes életem, szakadjak már ki belőle és próbáljam ki a külföldi életet egyedül – távol a szeretteimtől.

Bevallom, hogy ezekre a döntéseimre nagyon büszke vagyok még akkor is és úgy is, hogy nem mind mellett tartottam ki (lsd. a BME-t egy szemeszter után otthagytam, mikor kiderült számomra, hogy a második félév olyan ismeretekre fókuszál, amiket gyári körülmények között, termeléses területen lehet hasznosítani – amire nekem sosem volt motivációm).

Szerintem tervet módosítani, kiszállni, újrakezdeni, kiborulni nagyon is ér. A lényeg az, hogy utána folytatjuk-e a tanulást nyitott szívvel ott, ahol abbahagytuk. És én szeretném.

Hozzászólások letiltva.

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: